Rólunk
Kedves Szülők és Látogatók!
Üdvözöljük Önöket az Aranyosapáti Napsugár Óvoda és Bölcsőde honlapján!
Intézményünk egy olyan szeretetteljes, biztonságos és inspiráló környezetet biztosít a gyermekek számára, ahol a játék és a felfedezés örömével telnek a mindennapok. Pedagógiai programunk a hazai óvodai nevelés hagyományaira és értékeire épül, figyelembe véve a gyermekek egyéni fejlődési ütemét, képességeit és szükségleteit.
Célunk a harmonikus személyiségfejlődés elősegítése, az egészséges életmódra nevelés, az érzelmi biztonság megteremtése, valamint az anyanyelvi és értelmi képességek sokoldalú fejlesztése. Kiemelten kezeljük a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását és a tehetséggondozást, biztosítva minden kisgyermek számára az esélyegyenlőséget és a sikeres iskolai beilleszkedés alapjait.
Munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk a családdal való szoros együttműködésre, hiszen hisszük, hogy a gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége, melyben az óvoda kiegészítő szerepet tölt be. Nyitott és befogadó óvodaként arra törekszünk, hogy a szülők, a fenntartó és a helyi közösség is aktívan részt vegyen óvodánk életében.
Böngésszék honlapunkat, ismerjék meg részletesebben pedagógiai programunkat, mindennapjainkat, ünnepeinket és azokat a tevékenységformákat, amelyekkel a gyermekek képességeit és készségeit kibontakoztatjuk!
Szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket a Napsugár Óvodába és Bölcsődébe, ahol a
„Ha együtt dolgozunk, az a siker!” (Henry Ford)
gondolat jegyében közösen építjük a jövőt!
Az Aranyosapáti Napsugár Óvoda és Bölcsőde a község központjában helyezkedik el. Gondozott, zöld övezet veszi körül. A településen, önkormányzati fenntartású Napsugár Óvoda intézményeként működik a bölcsőde is. Az Aranyosapáti, Petőfi S. u. 8.sz. alatt óvodaként funkcionáló épület, fákkal és bokrokkal övezett környezetben tágas, árnyékos, virágos felületekkel és nagy terasszal rendelkezik, biztosítva ezzel a gyermekek egészséges feltételek közötti életszervezését. A külső játszóparkban, valamint a belső térben is korszerű eszközök, esztétikus a biztonsági normáknak megfelelő minőségű és mennyiségű berendezések biztosítják a felnőttek tevékenységének feltételeit, a gyermekek mindennapi életszervezését, játékát. A gyermekek részére kialakított játszóhelyek barátságos, családias légkört teremtenek, a terek a játékok színvilága harmonikus nyugalmat biztosító.
Jelenleg 126 óvodás és 12 bölcsődés gyermeket látunk el az intézményben, akik mind hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetűek.
1 bölcsődei csoportunkat, 2 fő kisgyermeknevelő és 1 fő bölcsődei dajka látja el. Az 5 óvodai csoportunk 11 fő óvodapedagógussal (ebből 1fő főigazgató és 1 fő főigazgató helyettes), 5 fő dajkával, valamint 1 fő pedagógiai asszisztenssel, 1 fő óvodatitkárral,1 fő technikai dolgozóval működik. A csoportszobák a gyermekek korának, fejlettségi szintjének és egyéni igényeinek figyelembevételével vannak kialakítva. A világos, tágas csoportszobákban sokféle színes játékeszköz biztosítja a gyerekek számára a fő tevékenységet, a játékot. A mindennapos gondozó-nevelő feladatunk mellett fontosnak tartjuk a gyermekek egészségének megőrzését és a betegségek megelőzését. A gyermekek, ha az időjárás engedi, sokat tartózkodnak a szabad levegőn.
Az Aranyosapáti Napsugár Óvodában és Bölcsődében az óvodapedagógusaink és kisgyermeknevelőink a rájuk bízott gyermekeket szakszerű nevelésben-gondozásban részesítik. Mindent megteszünk azért, hogy testi, lelki és érzelmi képességeiket fejlesszük, önállóságra törekvésüket segítsük- a kisgyermekek egyéni adottságait szem előtt tartva.
A nevelési év szeptember 1.-től augusztus 31.-ig tart. Az intézmény hétfőtől- péntekig tartó 5 napos munkarenddel folyamatosan működik.
Nyitvatartási idő: Az óvodában napi 10,5 óra, a bölcsődében 10,5 óra.
A nyári takarítás, karbantartás céljából a fenntartó által meghatározott szerint történik. A nyári zárva tartás idején a szülők igényei szerint ügyeletet szervezünk, oly módon, hogy a gyerekekkel óvodapedagógus foglalkozzon. A nyári zárás előtt 30 nappal fel kell mérni a gyerekek elhelyezésére vonatkozó igényeket, és a szülők az ügyeleti rendről tájékoztatni kell.
Nyilvános ünnepélyek: Anyák napja, Évzáró, amelyeket az óvoda zárása után, illetve munkaszüneti napokon tartunk. A gyerekek műsorral készülnek. Ezekre a szülők kapnak meghívást, akik más vendéget is hozhatnak.
További ünnepeink: Farsang, Húsvét, Tehetség nap, Gyermeknap, Márton nap, Mikulás, Karácsony. Megünneplésük módját az éves munkaterv tartalmazza. A csoportokban megünneplik a gyerekek a név és a születésnapot is. Az ünnepekhez alkalmazkodva a csoportokban kialakult szokások szerint készítenek ajándékot, díszítik a csoportszobát.
Népi hagyományok ápolása körében történik: A jeles napokhoz kapcsolódó szokások megismertetése (Lucázás, szüret)
A természetvédelmével kapcsolatos jeles napok megünneplése: Madarak, Fák, Föld, Víz napja.
Az ünnepek, ünnepélyek, tanulmányi kirándulások, séták, mozi, színházlátogatás, sport és játszónapok szervezése az éves munkaterv szerint történik.
- Nemzeti és állami ünnepek alkalmából, az óvoda épületét felszoktuk lobogózni.
- Március 15. a csoportok kokárdát, zászlót tűznek, ünnepi falat készítenek.
- Május 1. Májusfa díszítése az óvoda udvarán
- Aug. 20., Okt. 23. Ablakok díszítése zászlóval.
Dokumentumok
- Házirend
- Pedagógiai program
- Szervezeti és Működési Szabályzat
Aranyosapáti Napsugár Óvoda és Bölcsőde
Cím: 4634 Aranyosapáti, Petőfi S. u. 8.
OM: 033611
Főigazgató: Márkiné Balogh Erzsébet
Főigazgató helyettes: Márkiné Botos Anita
Elérhetőség: 06/45 482 – 028
Email: aranyosovi@gmail.com
Nyitvatartás: H – P: 06:30 – 17:00
Fenntartó: Aranyosapáti Község Önkormányzata
4634 Aranyosapáti, Petőfi S. u. 14.
Képviseli: Kazsuk Csaba polgármester

